~Állatkínzás:

Minden olyan beavatkozás az állat életébe, tartásába vagy magatartásába, 
~ nem felel meg az illető faj és fajta etológiai vagy fiziológiai leírásának,
~ nem az állat gyógyítása vagy fájdalmának megszüntetése céljából, illetve más, jogszabály által megengedett okból történik,
~ az állatnak szükségtelenül fájdalmat, tartós félelmet, szorongást, egészségi károsodást, sérülést vagy pusztulást okoz.~


Amikor egy ártatlan állaton éljük ki agressziónkat, akkor keménynek, határozottnak érezzük magunkat. Hiszen egy olyan teremtményt bántunk, ami sem elszaladni, sőt védekezni is alig tud. Egy olyan kedvencünket, amit pár órával/nappal ezelőtt, dédelgettünk, kényeztettünk, szeretgettünk.

Boldogan jött oda hozzánk, hiszen szomorúságunkat megérezvén, egyből tudta, hogy baj van. Sosem bántott minket. Ha kellett megvédett bármilyen támadástól, ha kellett ott volt veled. Ha kellettél neki mellette voltál mondhatni azt, hogy jóban-rosszban. Egyik jó társadat találtad meg az ő személyében. Majd mégis arra vetemedsz, hogy ezt a szeretet fel váltsa a mély érzelmekre alapuló agresszió. Amik felgyülemlettek benned az évek során, azt mind rajta adagolod ki. Elborult fejjel, tudatlanul esel neki. Életét megpecsételve hagyod magára. Míg végül, hogyha van rá esélye, akkor állatvédők megtalálván viszik el a kórházba..

Másik esetben....
Annyira szeretjük házi kedvencünket, hogy nem akarván azt, hogy egyedül legyen, ennek érdekében tenyészetbe fogunk. Legyen az pl.: Golden Retriever vagy esetleg Pit Bull Terrier. Megfelelő körülményektől eltekintve tartsuk őket. Mit sem számítva az, hogy az állat a saját ürülékében van nap mint nap, és étel híján szinte már éhezik. Csont soványra lefogy, különböző betegségeket kap el, de minket még is az érdekel, hogy több legyen. De miért? Miért kell az, hogy szegény állat szenvedjen? Ha nincsen pénz ételre, gyógyszerekre, injekciókra, és rendes telekre, akkor miért kell szörnyű körülmények között tartani? Neki se lenne jó, hogyha egy kis ketrecbe zárnák be és hagynák ott egésznap úgy, hogy még mozogni sem tud. Ennyit az állat iránti szeretetről. Gyönyörű emberek, csodálatos tettekkel. Irígylésre méltó viselkedéssel, mind ez azoknak jó, akik valamilyen céllal börtönbe akarnak saját akaratból menni. Az biztos, így megtudják valósítani....

Nekem is van állatom, igazából tesómé. De, hát ki után megy a macska? Persze, hogy utánam, hogy adjak neki enni. Állati szeretet érez irántam, mert amúgy folyamatosan fújtat, szóval a kötődés közte meg köztem szinte, túlon túl van már a szereteten. De nem értem, szeretetből és "ellenszenvből" mért lehet bántani egy állatot? Ez annyira elfogadhatatlan. Komolyan azt csinálnám a gazdájával, amit a házi kedvencével csinált. Hagy tudja meg, hogy milyen szenvedni. És érezzen együtt szerencsétlen álattal.

'Létre kell hozni olyan helyeket, ahol minden természeti lény menedéket talál, mert talán ezek lesznek az utolsó helyek, ahol az emberi lélek megnyugvásra lel.'