"Bob Marley hitte, hogy a gyűlölet és a rasszizmus gyógyítható. Szó szerint be kell oltani az embereket zenével és szeretettel. Egyszer egy béketüntetésen volt fellépése. Egy fegyveres csoport a saját házában támadt rá. Két nap múlva kiállt a színpadra, és énekelt. Valaki megkérdezte, miért? Azt felelte, hogy azok, akik rosszat tesznek a világban, nem vesznek ki szabadnapot. " Akkor én hogy tehetném? " Gyújts fényt a sötétben!"

Szörnyű érzés lehet bezárva lenni a négy fal között, kényszer zubbonyt hordani és azon gondolkozni, hogy "Miért? Miért kezelnek úgy, mint egy beteg embert? Mit tettem, amiért ide jutottam?" Napokig gondolkodsz azon, hogy mégis mi történhetet, és nem jössz rá semmire se.

Szinte már az egész világot magad ellen érzéd, és úgy hiszed, hogy senkiben sem tudsz őszintén megbízni. Akkor jön egy apró "fény", amely mégis arra késztet, hogy "Harcolj, letudod győzni, elég erős vagy." Megpróbáltatások sorozata, gyógyszerek, amiktől szinte már rosszul vagy, napok/hetek/hónapok, akár évek is bele telnek abba, amíg rendbe nem jössz. Utána pedig boldogan hagyod el azt a helyet, ami fogságban tartott. Majd rá döbbensz, hogy ha nem segítettek volna, akkor lehet, hogy még mindig beteg, olykor depressziós lennél...

Nehéz beismerni, de néha majdnem mindenki rászorul arra, hogy segítséget kérjen másoktól. Lehet, hogy a büszkeségünk nem engedi, de néha az egonkat hátra kell dobni és igen felkell vállalni, hogy "Nekem segítség kell!" Néha azt mondják, hogy ez "tisztára szánalmas" engem ez "nem érdekel". De miért jó az, hogyha hagyjuk magunkat tönkre menni? Semmire se. Később pedig bánni fogjuk azt, hogy elszalasztottunk egy olyan lehetőséget, hogy segítséget kérjünk. Lehet, hogy megadatik majd még egy olyan alkalom de dehogyha, akkor se élsz vele, akkor komolyan elkell gondolkodni a következményekről...

Mostanában én se vagyok igazán a toppon. Sokszor volt úgy, hogy gondolkodtam, gondolkodtam és nem jutottam semmire se. Itt egy érv, ott egy másik ellen gondolat, ami azonnal elbizonytalanított. Egyik percről a másik gondolom meg magamat.Ami valljuk be néha jó, de hogyha sokszor ez van az már felettéb idegseítő. És, később jöttek azok, hogy "nem tudom, mit tegyek", ilyenkor már hullám völgybe kerültem. Az egészből őszitén az segít ki, hogyha  komolyan leülsz valakivel és megbeszéled a dolgokat. Utána sokkal jobb lesz, mintha egy kő esne le a szívedről. Nem hülyeségből mondom, mert már sokszor beszéltem meg minden gondomat barátokkal és utána szinte már újra a régi voltam. Nem telt bele pár óra és ugyanúgy viselkedtem mint azelőtt. Nem kell férre érteni én nem akartam öngyilkos lenni, sőt még eszembe se jutott, nálam az egész annyit tesz ki, hogy gondolkodnom kell.