"Sokszor elgondolkozok azon, hogy egyeseknek miért olyan könnyű az élet, másoknak pedig...
Mások pedig, hiába dolgoznak, hogy elérjenek mindent, amit akarnak, nem jutnak semmire se. Csak szenvednek ott egyedül legbelül, szomorúan és magatehetetlenül. Mindennap keresztül mennek ugyanazokon a megpróbáltatásokon, végig szenvednek mindent elejétől a végéig, és utána kezdődik minden előről. Vagy jobb esetben, valami hirtelen csoda folytán az egész életük egy nagy fordulatot vesz. Legyen az jó vagy rossz, minden megfog változni."
Pár perc alatt gondolkodó helyzetbe estem, amint találtam egy számomra érdekes blogot. Egy fiatal lány harca a rák ellen. Szinte még gyerekként annak a megpróbáltatásnak van kitéve, hogy 11 éves korában egy súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Valószínűleg pedig, ahogy bemutatkozásában írta, nem fogja tudni legyőzni. 15 évesen egy olyan betegség tudatával együtt élni, hogy lehet már nem lesz holnap a legrosszabb dolog. Csak reménykedni lehet abban, hogy a kemoterápia vagy egyéb gyógyszerek segíteni fognak. Tovább lépni a múlton, a jövővel foglalkozni és arra gondolni, hogy "minden rendben lesz" a legnehezebb szerintem. Mit megnem adnának egy olyan életért, ami másnak van. Hogy az legyen a legnagyobb baj, hogy rossz jegyet kapott, hogy rosszat mondott vagy megbántották. De mindennap azzal a tudattal együtt élni, hogy lassan vége....
Én nem lennék rá képes. Nem tudnám és nem is bírnám végig csinálni. Valószínűleg már nekem is kéne kórházba menni EKG-vizsgálatra, de félek. Félek attól, hogy bármikor mondhassák azt, hogy szívbeteg vagyok attól, hogy lehet, hogy befektetnének. És attól, hogy mit rejt a jövő. Néha pedig azon kapom magam, hogy ahelyett, hogy azon gondolkoznák, hogy hogyan is legyen tovább, mások bajait hallgatom. Miért szomorkodnak, mik történtek és, hogy mit mondtak nekik. Ekkor gondolkoztam el azon, hogy néha milyen kisebb dolgokon tudunk szomorkodni és nem bírunk velük szembe nézni. Sírunk amiatt, hogy nem kapjuk meg azt amit akarunk, amiatt, hogyha leszídnak vagy pedig megbántanak. Ha utánoznak, leszólnak és egyéb szavakkal illetnek. Minden apróbb dolgot megnövelünk és úgy kezelünk, mintha az életünk múlna rajta. Akik pedig nagyobb, sőt sokkal súlyosabb gondokkal szenvednek, ők egy szó nélkül végig csinálnak mindent. Olyan kitartásuk van, ami irígylésre méltó. Mindennap úgy kellnek fel, hogy egy újabb nap, újabb reményekkel és újabb tettekel. Míg mások azon síránkoznak, hogy mért nem mentek el abba a "szuper" buliba. Van, aki pedig szívesen lenne a helyében, hogy normális életet élhessen, normális gondokkal.
Nem mondom azt, hogy sajnálom a lányt, mer már sokan mondták neki szerintem. Én csak azt mondom, hogy remélem, hogy minden jobbra fordul nála, és képes lesz legyőzni azt a szörnyű betegséget, amin keresztül megy.
Alice blogja: Alice's Bucket List
UI: Egy kis angol tudás kell hozzá ,mert a lány, aki ezen az egészen végig megy Ulverston-ban él.
